Az exponenciálisan

 terjedő COVID járvány kellős közepén* drága jó kormányunknak eszébe jutott, 

hogy igen sürgősen megvédje a pedagógusokat**, ezért mindegyiknek (?) 

kiutalt 2-2 db fekete*** maszkot, melynek átadás-átvételét önkezű aláírásunkkkal 

voltunk kötelesek bizonyítani.****

Most nem tudom, sírjak-e vagy nevessek vagy elég, ha csak szimplán félek?*****

Rettenetesen dühös vagyok...******

A képen látható dobozt és tartalmát a Béres Gyógyszergyár felajánlásaként kaptunk. 

A férjem szerint ez szolgálati Béres Csepp.

*
2020. november 6-án, pénteken.

**
Tehát valóban olyan nagy a baj, mert eddig hivatalosan nem KELLETT hordanunk, 

csupán ajánlott volt a közösségi terekben, ámde nem a tantermekben. 

Ott továbbra is pityereghet a vállamon bármelyik gyerek.

***
Gyerekbarát halálmaszk.

****
Nehogy ezek is elsikkasztódjanak...

*****
Arról, hogy hány kollégám fertőzött illetve milyen állapotban és hol gyógyul, na arról csak

 a folyosói pletykákból tudok meg abból, hogy lassan nincs kit beosztani a helyettesítésükre.

******

Van olyan 8 évesem, aki felnevetett, hogybeanéniezzelakarnakmegvédenitéged?

... mert ...

 Isten veled,

kicsi Ábel.

Az előző tanévet

virtuális tantestületi értekezlettel zártuk le. Állítom, soha jobb, hasznosabb értekezleten 
 még részt nem vettem, holott 1993 óta azért ücsörögtem néhányon. 

Mitől volt oly nagyszerű? 

Például nem kellett görnyednem a tanári fapados székén, és a nagy hallgatás közben 
nem bámultam bambán avagy kényszeredetten az asztallapra, esetleg szemben ülő
 kolleginákra, akik a tanév végi hullafáradtságot szintén nem csak mímelték. 

Ehelyett törökültem a kanapén és esküszöm, mindent sokkal érdeklődőbben 

illetve derűsebben hallgattam figyeltem.

Szaladt is az idő lóhalálban. 

Az a két óra épp annyira volt elegendő, hogy a hét, kisujjam körménél alig nagyobb ötszirmú, középrózsaszín virágot kihímezzem ezen. Egyetlen levélke maradt későbbre, a teraszra.

Ismerős lehet... Az eredetijét, a rajzocskát a neten találtam hónapokkal ezelőtt, 

első látásra beleszerettem, a színek az enyiméi* satöbbi. Amikor végre ráakadtam 

az alkotójára, megkerestem, ugyan szabad-e egyetlenszer, magamnak meghímeznem?

A választ azóta is várom, ezért rejtegettem az elkészülte után hónapokig, azaz máig.

Mostan már nem bírok tovább magammal.

A minta eredetije az övé,

a hímzés az enyém.

*

Amikor Dudut vettük, azt mondta a zértékesítő, hogynahát, akocsihoz öltöztem.

Mondtam neki, mióta az eszem tudom, ahhoz öltözöm, csak nem tudhattam, hogy 

a felsőim jelentős részéhez egyszer pászolni fog ez a bizonyos burgundi opera,

aki mellesleg ma lett 3 éves.

Prímaviszta.