Nézegetem

már egy ideje Arozit, kaphatna végre egy új rucit ő is. 
Elég lehangoló állapot évek óta ugyanabban a fekete garbóban publikálódni... 
Fejvesztés és triptíz 

után kiderült, hogy a túlzott napozás hatása rajta éppen fordítva mutatkozik meg.

Előbb egyszerűen csak körbe akartam rajzolni  a formát két nájlon félszoknyán, 

amit el nem tudom képzelni, ki akart valaha megvarrni magának... 

Én is csak azért találtam alkalmatosnak ezt a bundabugyi színt, 

mert némileg imitálja az emberi bőr téli árnyalatait.

Mondom előbb csak körbe akartam rajzolni, aztán támadt némi kétségem 

az anyag nyújthatóságával kapcsolatban. Így inkább felfeszítettem elölről

az egyik fél szoknyát a babára gombostűkkel.

Nagy örömömre szépen áttűnt az anyagon a baba oldalain látható öntésnyom,

emellett varrásszélességnyire filccel megjelöltem,

majd az anyagot félbehajtva kiszabtam a darabot. Ugyanezt eljátszottam 

a baba hátán is és minő meglepetés, két egészen különböző konkáv síkidomot kaptam. 

A bal a háta, akkor nyilván a jobb az eleje.

Bevallom, voltak kétségeim a darabok összeillesztése előtt, alatt és után...

Komolyabb morfondírozás helyett kivételes gyorsasággal összevarrtam, 

majd az alja szegésébe bőrvarró cérnát fűztem,

aztán akut ük-ük-ük-nagymamaszagát eltüntetendő gyorsan kimostam 

és diszkréten elrejtve a kíváncsi tekintetek elől kitettem a teraszra. 

A dzsörzé hirtelen szárad szerencsére, így erősssen dobogó szívvel öltöztettem 

hamarosan Arozit. Voálá, bár a bordó szőnyeg ezesetben elmarad!

Egészen csini, egészen elégedett lehet ő is halaványbarack színű rucijával.

Apropó, a kedvenc pitémen sülés közben a fentiekhez 

hasonlatos domborulatok jelennek meg.

A sütőből kivéve az a csodás gyümölcsnek a nedve apró tavacskákat képez 

a félbarackokban, pont így, csak illatosabb változatban.

Mire kihűl a sütemény, az mind szépen beleszivárog a tésztába és az egész olyan lesz, 

mintha mennyei krémmel töltötte volna meg a Jóisten. 

Mert arról ugye nem én tehetek.

(Hogyan varrjunk ruhát házilag a próbabára?)

Valamelyik hajnalban

arra a fantasztikus következtetésre ébredtem, hogy tán árokban tűzni 

legkönnyebben az applikáló talppal lehet...

Miután örömmel konstatáltam, hogy a valóságban is működik a dolog, 

dupla lelkesedéssel folytattam a kézzel tűzést.

Már csak napok kérdése és visszakerülnek a falra a csillagok.

(Mert a jó munkához ugyan idő kell, de három éééév?)

Az egyik

kedvenc blogom arról szól,  miként szabható át egy borzalmasanszörnyűséges ruha 

valami egészen trendi és elképesztő rucivá. A kreativitás magasiskolája nekem az, 

amit Creatű művel és ámulatba ejt az a bátorság, ahogy belenyisszant 

"csak úgy" az anyagba! Itt az ellenpélda, hogy szabok át én. 

Adott ez a túlméretesült lapszoknya, aminek imádom a színét, anyagát. 

Egy hét alatt ilyenné lényegül. 

Nem látszik, épp az nem látszik, hogy a bal oldalán egy negyedkörívvel bővebb, 

mint a jobbon, ettől lesz játékosabb, már-már pöjdős. 

Mer erre vágyom túl a negyedik ikszen, jön az idősödő nő pirosban szindróma.

S hogy mi tartott eddig? Két nap gondolkodás, két nap rakosgatás, két nap illesztegetés, 

1 nap cipzár után rohangászás, egyórányi szabás, kétórányi varrás, épp egy hét. 

Ez abszurdum! Legalább annyira, mint az egyik befőzésem eredménye.

A Jóember szerint űrhajós lekvár,  szerintem szimplán csak időutazó. 

Mert ugye azon felül, hogy nem ismeri a gravitációt, 

tavalyi meggyből készítettem majd jövőre.

(És igen, átneveződtem, azt a jét ki nem állhatom nem csak a Bejusban, 

de a Bejában is, a Bejácskában meg  főleg.)