Nos, ilyen is van, ha az ember kellőn balfácán. Hónapok óta készültünk Tatára, mert az olyan szép, mert az olyan romantikus és mert ottan van egy csomó geoláda. Készültünk, mégis csak az utolsó percekben voltam hajlandó sebtében kiírni a rejtések koordinátáit no és ezzel el is dőlt túránk végkimenetele. Mert alapos előkészületek (több órás fényképnézegetés és logolvasások) hiányában el sem indul ilyetén célzattal egy vérbeli ládista. Ez ugye nálunk nem lehet gond, mi csak szórakozásból űzzük az ipart, bízunk a vakszerencsében meg a (női)megérzésben és legfőképp a jóember dzsípieszében.
Minden a vár bejáratánál kezdődött. No nem ennél, hanem a másiknál veszítettem el rögtön a türelmem, amikor nem találtuk a jelszót azonmód. Holott a látvány, az mindenért kárpótolt (volna, ha nem szegezem folyamatosan a tekintetem egy ócska korlátra hajlongva-guggolva egyre bosszúsabban).
Pedig volt ott minden: tó, vár, kastély, istálló, szobor, kilátó, behemót törzsű örökzöld. Csak az a fránya Lovas-szikla nem akart elibénk toppanni… A Jóember felmászott ugyan valami csigalépcsős kőtömbre, de bizony onnan se látta.
Na, arról derült ki itthon, este, hogy az volt az.
S jött a fénypont, a multiláda virtuális pontokkal meg találós kérdésekkel és számítgatásokkal. No, ez is megsétáltatott minket alaposan, mutatott nekünk malmot, óratornyot, zenepavilont, kiskastélyt, műromot, műforrást, műszigetet és műdzsámit. És a Cseke-tó legtúlsó végében, dzsungel közepében, egy óriási kidőlt fa gyökerei között rózsaszín tetejű műanyag konyhai edény után kutatva a kütyü bemondta az unalmast.
Expedíciónk véget ért… Lógó orral kerültük tovább a tavat.
A Kálvária-dombra azért még feljutottunk, elképesztő látvány fogadott ott minket. S most nem csupán arra a kék cipellőjű cseppet sem szemérmetes menyasszonyra gondolok, aki fáradhatatlanul emelgette abroncsos szoknyáját harisnyakötőig a fényképész orra előtt.
Ó, alkonyulati súrlófények…
Hja, Tata… Tatára kéretik nem csak úgy odaruccanni. Tatán tessék nyaralni, telelni… Megkedvenceltem a várost. Milyen jó lehet ott élni…
Csak lassan, csak csendesen... Soha többet nyargalászva!!!
