Tegnap

végigjártunk néhány kertészetet kakukkfű, oregánó és rozmaring beszerzése céljából. 

Nem volt valami nagy a kínálat ezekből a fűszernövényekből, ellenben levendulából 

vagy hatvanfélét láttunk és mily meglepő, minden női vásárló kezében, kosarában, 

kocsiján ott ácsingózott belőlük legalább egy, de inkább három tő.

Erről eszembe jutott ez, ami közben megtalálta a helyét, 

csak totálisan elfelejtettem mutogatni.

Így lesz a menyasszonyi ruhából bevásárló szatyor.

Micsoda kilátások!

A tavasz

legelső napsugarai idén is kicsalogattak minket egy kis sárdagonyászásra, 

de az alábbi képek nem akkor készültek, amint az nyilvánvaló. 

Olyan helyre igyekszünk, ahová nem illik négy keréken gurulni, holott járható lenne 

azzal is a szántóföld melletti út. Különben meg 546 méter az oda és pont annyi a vissza is. 

Szélben, igazán finom, meleg szélben, amit itthon soha nem éreztem meg ezelőtt. 

Somogyi dombocskán bandukolunk felfelé, várva és mégis váratlanul bukkan fel előttünk 

Somogyvámos pusztatemploma.

Szép, hosszú, rávezetős a csapás, legyen időd felkészülni a csodákra.

Mondjuk nekem minden Árpád-kori templomunk egy csoda, pláne akkor, 

ha csak néhány falmaradvánnyal mutatja meg egykori fenséges voltát. 

Csonka tökéletesség.

Viszonylag gyorsan rátalálok két fal szögletében a helyemre és bámulok, bámulok csak felfelé.

 Mérhetetlen csend van itt és nyugalom, leginkább magamban, legbelül.

Itt megint tudom, áll fölöttünk valaki. 

Lehet Isten, Krisna, Allah a neve, vagy Földanya, az biztos, hogy hatalmas.

Nekem Teremtőm

firkál az égre a kedvemért, miközben kerülöm gyönyörködve a házát

és  fénye útját... 

A hét évszázados toronyról azt mondják, pusztába kiált.

Szerintem útjelző.

Múltból jelenbe,

földről égbe,

elmúlásból életbe vezetőé.

Vidítóul megmutatom a legszebb képet, amit összebarmoltam egy felirattal.

Ez a ládázás jó ürügy némi múltba tekintésre. Kilenc évvel ezelőtt a közelben 
egy másik isten másik templomában ért először a Jóember lábujja a lábujjamhoz. 

Azóta sem felejtettem el annak a fiatal szerzetesnek a sóvár tekintetét, 

aki véletlen megleste a pillanatot.

...

Bizonyossági alappont nekünk Somogyvámos.

Anyukája

oroszlán, apukája oroszlán az oroszlán havában fogant fiúcskának, 

ezért láttok a következő fotókon annyi sörényest.

Ez a kisoroszlán barátságos, eszébe sem jut megenni a zebrát, 

vígan trécsel a zsiráffal, 

aztán meglátogatja a pöttyös fülű kiselefántot, 

majd nyargalász egyet tigriskével a szavannán nem létező pálmafák alatt. 

Ez meg itt egy víziló, ez a legfélelmetesebb, mert neki van két foga.

Hamarosan Andris születik.

Övé lesz a rácsvédő*.

Alig tűztem, dombokat jelképezve.

Az megér egy (kettő-három) külön bejegyzést, miért csak ennyire.

Tanulómunka, tényleg az.

A figurácskák többnyire innen jöttek, hasonló nyalánkságokat ezen a táblán találtok. 

...

*Na de minek is az?

Rácsot védeni a gyerektől?

Gyereket védeni a rácstól?

Cumit a leeséstől?

Én veszettül utálnám, ha csak ennyit látnék a világból hónapokon keresztül.