Készülődöm borzalmasan

hiszen csütörtökön elutazunk közös életünk első repülős, első külföldi, első nyaralásához. 

Szigetet kerestünk, picit, csendeset, ahová repülő is megy egyenest, így került képbe a szelek szigete. Először voltak kétségeim, mit csinálunk majd ott, a tengerparton heverés nem 

az én világom és mostan már a Jóembernek is kevés (legalábbis azt mondja), 

aztán ahogy ástam bele magam az infókba, nyűgözött le ez az azúr világ.

Azóta térképet nyomtatok meg útikönyvet, amit az utazásbolond Flögi fordított németről 
és töltött fel a netre, jegyzetelek, ilyeneket tudok már, hol ehető pontosan a legfinomabb 
gyrosz Pigadiában és hol sütik istenire a halakat Finikiben illetve merre érdemes a 
hegygerincen sétálni, ha az összes szélmalmot egyvonalban akarjuk lefotózni Olymboson. 

A helyi buszmenetrendet betéve tudom meg azt is, az egyik faluban a templom melletti 
tavernában egy nagyváradi csaj a felszolgáló. Állati hasznos, ugye?

Ilyen kártyákkal sakkoztuk ki, mikor hová megyünk pontosan.

A férjem itthon is fürdőnaciban jár, legyen már valami színe a tengerparton, abban bízik, 

barnul valamelyest a lakásban. (Itt egy óriási farkaspókot fotóz, ami betévedt hozzánk.)

Megvan minden szükséges papírunk, már a parkolást is lefoglaltuk Ferihegyen.

Végre elkészült a dijoprijás napszemüvegem, nónémen többe került, mint a férjem réjbenje, 

hogy ez mekkora disznóság. Egyébként meg csak lesek mögüle, lazítja a szemem, 

nyilván nem akar görcsösen szűkülni a pupillám a fénytől.

Bár megfogadtam a múltkor, a könyvespolc takarítása közben, hogy könyv nem kerül 

(na jó, szépirodalmi) a lakásba, mégis vettem kettőt antikvár, legyen mit olvasni 

a tengerparton, mert az android kijelzője sajnos nem e ink pearl. 

Pedig van már rajta egy jó kis Karpathos alkalmazás is...