2012. augusztus 1., szerda

Augusztus elseje

van, ez meg már a vég kezdete a számomra. Néhány nap és elröppen felettünk a nyár. Gyorsan(!) meg is emlékezem róla egy szokásos borítóval, 
ami majd szeptemberben kerül valaki tanári "zsebkönyvére".  


Újrahasznosított az illető, már annyiban, hogy sok-sok évvel ezelőtt, amikor még 
azt hittem, hogy a crazy-t nekem találták ki, többek közt varrtam egy válltáskát is, 
amit aztán soha nem vettem használatba. Nem lehettem tőle túlságosan elragadtatva 
már akkor sem, gondolom ezt abból, hogy le sem fényképeztem. Ezt tudom csak 
mutatni róla, a kiállításomon készült, nappal szemben, jó messziről.


Elnézést a képek minőségéért, selymet-bársonyt fotózni még annál is nehézkesebb, 
mint megvarrni ugyanazt. Hiába, a csillogás nem nekem való.
A muszakám lényegesen jobban sikerült tegnap.

2012. július 27., péntek

Minden valamirevaló

hölgyemény táskájában megtalálható egy aprócska motyó. Még az enyémben is 
lapul egy, bár abban nem rúzs lakik meg szempillafesték, 
hanem ragtapasz, tű/cérna/olló, toll, régi szerelmetes levél.
A legutóbbi táskához is dukál egy s ha már az kétarcú lett, akkor ez is. 
Egyik fele tappancsos...


...a másik meg a szívecskés.


Valóban, az a virág nem kellene oda (nem oda kellene), ám ebben a pozícióban 
éppen eltakar egy aprócska malőrt. Próbáltam ezt ellensúlyozni a cipzárra rögzített húzókával, hátha azon akad meg inkább a kíváncsi szem.  
Amint elkészült, odaraktam a férjem kezébe, hogy adjon már neki nevet. Így lőn...

...CicóMaPakk...


Szerzői jogok meg ilyesmik. 
Szóval ezennel védett...

2012. július 25., szerda

Macskaimádó

húgomnak varrtam végre(!) ezt a táskát.


S mivel az egyoldalas szerintem smafu, a másik felére is került egy cicccus.


Az a ronda folt ott a legnagyobb szívben egy égedelemdrága ragasztóspréjnek 
köszönhető, ami ugyan a három réteget össze nem ragasztotta, 
ám az anyagot ilyen csúful összeragasztózta. 
Jártatok már így? Hogy lehetne eltüntetni?

A tappancsok meg a szívecskék egyébként annak a néhány órának az eredményei, 
mikor is a Jóember műtétre várt, én meg arra, hogy végre kitolják a műtőből. 
Mert mi más dolga is van ilyenkor az asszonynak? 
Várni itt is, ott is, így is, úgy is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...