Drágaszág

 Az első karpathosi utunkon, 2014-ben találkoztam először a plumériákkal, de szerelembe nem én, hanem a férjem esett velük. Leginkább illatos virágaik voltak rá nagy hatással, így lépten nyomon azt tűzte a hajamba. Én meg ugye tűrtem, mert a virág bódítólag hatott tudatomra, azt hittem fiatal vagyok megint és főleg szép. :)

Aztán hazajöttünk, majd pár hónapra rá, a születésnapomon ez fogadott az előszobában. 

Te nem vagy normális, azt hiszem, ez volt az első mondatom, mert már akkor sejteni véltem a jövőt. No azért örültem mégis, mert két ág végében megpillantottam a bimbókat.

Korábbi gazdája szerint ezek tavaszra kinyílnak, tegyük csak a növénykét pihenni most a garázsba, tavasszal ébred, leveledzik, virágzik, bódulat helyben, stb.

Úgy tettünk. Csakhogy a mi garázsunkban olykor 8 foknál kevesebb volt azon a télen, így a három ágból az egyiknek a vége elfagyott, a két másikon lévő virágkezdemény pedig elhalálozott.

Plumikánk (mert akkor már ez volt a neve) azért tavasszal felébredt,

nyárra ontotta bőszen a leveleket, de hiába állítottam egyéb mediterrán jellegű növények közé, virágot ugyan nem hozott.

Jöhettek spéci földek, tápok meg oldatok, az immár Drágaszággá avandzsérozott növény akkor sem virágzott. Teltek s múltak az évek, ősszel beköltöztettük a legvilágosabb szobába, ahol rendre teljesen megkopaszodott, majd minden májusban kitelepítettük a teraszra.

 Ez a művelet egyre macerásabb lett, hiszen Őfelsége nőtt, mint a bolond. Nyaranta már eszembe nem jutott vizslatni, voldungeren kívül nem is kapott extra juttatást, azt is hébe-hóba. Hat kerek esztendő telt el, amikor 2020. augusztus 19-én véletlenül megakadt valamin a szemem.

Oppácska... virágkezdemény.

Egy hónap telt el, mire az első virág végre kibomlott. Addigra megint túl voltunk pár kisbehurcoláson, lévén az éjszakák már hűvösek, 

 

ám a nappalok még melegek és Pluméria őnagysága az utóbbit imádja, ellenben az előbbit utálja. Reggel tehát a lakásból ki-, este meg becipeltük heteken át. 

Szeptember közepétől aztán ontotta a Drágaszág a virágokat. Annyira odáig voltam tőle, hogy sokáig a nappaliban ácsorgott a hideg beállta után is. Alatta üldögélve horgoltam meg az első amigurumikat, mélyeket szippantva diszkrét ájeréből. 

Kilencvenkét virágot hozott két ágon

 és ha hiszitek el, ha nem, éppen az 50. születésnapomon dobta el az ötvenediket. :) 

Még egy hónapig vidított, majd téli nyugovóra tért.

2021-ben váratlan meglepetésként a gyereke örvendeztetett meg egy kisebb csokrétával.

2022-ben ismét a nagy virágzott.

Már júliusban kinyílt, így az udvaron teljes szépségében és illatárjában

fotózhattam, imádhattam reggeltől estig. 

Összeválogattam pár fonalat,

mert természetesen hímezhetnékem is támadt.

Abban az évben bónuszként még két csokrot kaptam tőle, azok a szokásos rendben, ősszel, már a szobában pompáztak. Kint bár ősz volt, bent még sokáig illatozott a nyár. 

Két nyár telt el azóta virágtalanul.

***

Két számomra kedves képet teszek még ide. Az első négyszirmú a virága,

a másik a napraforgó okán lett különleges.

Plumika jelenleg tökkopaszon alussza téli álmát a szobában. 

Hogy mit tartogat jövőre, leveleket csupán vagy virágot is, azt csak ő tudja.