2017. január 18., szerda

Éppen egy hónapja

jelentettem ki, hogy manóügyi bejegyzéseim véglegesen lezártam. 
Úgy is lett volna, csak közben meggondoltam magam. 

Évindító meglepetésként hoztam nektek a lábak receptjét. 

Hozzávalók: 

2-2 db cipő oldallap,
tenyérnyi fekete szövetdarab,
2 db talp triplex kartonból,
2 db talp kartonból (D-vitamin dobozából szabva)
olló, ragasztóstift, ragasztópisztoly, tű, cérna, 


Először összevarrjuk a cipők oldalait, majd becsippentjük ollóval azon a ponton, 
ahová a célszerszám hegye mutat. Az íves részeket is bevagdossuk majdnem a varrásig, 
így sokkal szebben fekszik majd ki a cipőcskénk orra.


Kifordítjuk mindkettőt,


majd feltuszkoljuk a "harisnyás" lábakra.


Kis kitérőt teszünk a talpak felé. 

A cipőtalpakhoz fekete anyagra felragasztjuk a két vékony kartont, 
majd kábé egycentis ráhagyással körbenyírjuk mindkettőt. 

(Valaki megláthatná az alábbi képet pirosragasztóséktól, hátha szponzorálni akarna.)


Széleket bevagdossuk, ragasztózzuk és a kartonra hajtjuk.


Majdnem készek, mehetnek egy nagy könyv alá nyomódni.


Amíg a fentiek rendesen összeragadnak, lábra kelesztjük a manókát.

A triplex kartonokra pöttyentünk egy-egy naaagy nyomásnyit a pisztolyból.


Beléjük állítjuk az áglábakat és addig tartjuk őket, amíg a ragasztó meg nem köt. 
Ez max. 2 perc.


Lejjebb húzzuk a cipők felsőrészét


és mindkettőt keményre tömjük akármilyen tömőanyaggal 
(itt egy kiszolgált párna belsejével).


A felsőrészt egészen a triplex karton köré húzzuk,


az anyagot a célén fércöltéssel körbevarrjuk, összehúzzuk.


Valahogy így kell kinéznie.


Alul a ragasztópisztollyal jó alaposan megkenjük


és egy hirtelen mozdulattal helyére illesztjük az egyik talpat, majd a másikat.


Tökéletes lábikók, anyacsavar nélkül is állnak, mint a cövek.


Manóügyileg egy időre befejeztem/tük.


Rendszeres olvasóimnak emilben tudom elküldeni a cipőcske szabásmintáját.

2016. december 28., szerda

A szünet előtti utolsó héten

az egyik nyolcéves naponta megkérdezte, mit kérek én karácsonyra? 
Különösebb vágyaim az utóbbi időben nincsenek, 
ezért gondolkodás nélkül mindig azt feleltem, hogy karácsonyfát.

Pedig nem is azt, simán mondhattam volna, hogy képeslapot. 

Merakarácsony nekem akkor kezdődik, amikor bontogatni kezdem a borítékokat. 

Tényleg. 


Mutatom a lapokat egyenként, hátha valakinek megakad a szeme az egyiken és elkészíti jövőre, 
akár Bea az én tavalyelőttimet. Nagyon vigyorogtam, amikor megláttam, vigyorgok még most is.


Soha életemben nem találkoztam vele, sőt, a hangját sem ismerem, 
mégis összekötődtem vele láthatatlanul ebben a virtuális nagyvilágban. :)

Hasonlóan ismeretlen ismerősömtől érkezett egy igazi foltos fenyőfácska.
Éva halasi tanító néni és természetesen foltokat varr, pontosan, szépen, vasalva, 
türelemmel, ahogyan az a foltozók nagykönyvében írva vagyon.


Rudolfot Juci készítette nekem, akinek Barbaral játékában sorsolódtam. 
Továbbra is állítom, ez a legszebb munka, ami a képeslaposdi kapcsán készült,
icipici keresztszemes öltésekkel, alig észrevehetőn fémszálakkal csillagozva.


A következő egyszerűn megvalósítható, belül tanításokkal sűrűn teleírva, 
tán legjobb lenne, ha egész évben magammal hordanám. :)


Csütörtökön kora reggel a postaládánkban csak úgy, bélyeg nélkül bedobva találtam emezt.


Macskás, persze, macskás lehet csakis, ezt mutatnom kell belülről is.
Most hetedikes, volt tanítványom rajzolta nagy örömömre.


Ez volt a múltam, itt következhet a jelenem, az ákombákos. :)


Íme az idei krisztmaszdórdekorésön
kiegészülve két szívemhez szóló nyomdaipari termékkel. :)))


Lassacskán megtelik a dobozom,


tele van szép emlékkel, áldással és békességgel.

2016. december 23., péntek

Mindig

nagyon zűrös a decemberem, az idei még a szokásosnál is húzósabb lett. 
A suliban annyira elöntött a karácsonyi mizéria, hogy mire tegnapelőtt hazaestem, 
dühömben azt gondoltam, idén fát sem állítunk. 

Besokalltam, kész, elég, a karácsonyt ezennel elnapolom (vagy inkább kompletten ki is hagyom)!

Ám a karácsony ezt nem volt hajlandó tudomásul venni 
és az összes elégedetlenkedésem meg morgolódásom ellenére bekopogtatott hozzánk. 

Az első koppanások a postaláda irányából érkeztek. 



Egy kivételével bontatlanul várják 24. estéjét, akkor kerülnek majd fel egyszerre 
a konyhaajtónkra, amin máig az idén elfogyasztott étcsokik papírjai gyülekeztek. 
Jól látjátok, nincsen köztük kettő egyforma.



De vissza a levelekhez: mesét is akkor kaptok majd róluk, 
mert ahogy a borítékokat tapogatom,  lesz belőlük bejegyzés. 

Küldtem lapokat persze én is. Elég sokáig törtem rajta a fejem, 
kinekamelyik munkáját kopizzam le, de végül ezt sem loptam el teljesen. 

Hogy lehetne a lapom piros + fehér + kockás + hímzett + redwork jellegű + az enyém?

Abban a pillanatban, ahogy ezt a hat kritériumot megfogalmaztam, kifutott a kezemből 
egy rajzocska és akkor már nem is akartam mást, csak nyomban megvarrni.

A nyomban decemberben igen tág fogalom.

Idén tizennégyen lettek, tán ennyire elégedett még lapommal soha nem voltam.



Csak ilyen egyszerű mindegyik.



Ezt, a legfelsőt küldtem Jucusnak, aki véletlenül lett párom Barbaral képeslapos játékában.


Apropó! 
Képeslapos játék.

És arra, hogy akkor ezekért milyen gyönyörűségeket kaptam cserébe?

Régen volt, bizony, régen! 
Azóta sokat változott a világ, például már nyalni sem kell a bélyeget.


Mondom, a karácsony itt toporog az ajtónk előtt. 
Ideje szépen, lassan beljebb tessékelnem az ajtón.

Azon a bizonyos konyhaajtón.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...