2017. október 15., vasárnap

Lassan

véget ér a nyaralásunk. Tulajdonképpen már mindazt megnéztük, amit akartunk, csak 
a Profitis Ilias marad ki végleg. Mivel erre is terveztünk egy napot, most lett plussz 24 óránk,
 amitől úgy érezzük, naggyon ráérünk, még egyszer visszamehetünk a kedvenc strandunkra.
Ahogy Adamas alatt autózunk, Kanava kikötőjében megpillantok egy hatalmas teherhajót. 
Mi ebben a különös? Láttunk már ilyet, nem is tudom, hányat...


A neve az, ami megállásra késztet és kicsal az első ülésről.

Karpathos.
Májszvítkarpathos.

Milosz sosem foglalja el helyedet a szívemben.


Szóval sietünk Firiplaka felsőre, izgatottan lesem a homokot,


van-e rajta lábnyom? Szerencsére nincsen,


ma is miénk a barlangocska


és előtte


a sziget legfinomabb szemcséjű homokos strandja.


Már nem húzom kelletlenkedéssel az időt, gyalogolok befelé,


minél hamarabb érjek a sziklánkhoz, aztán lebegek, fürdök, úszok, 
már levegőt is tudok venni olykor, a halacskák elismerően követnek.


Hihetetlen gyorsan múlik az idő,


jócskán fölöttünk jár a nap, amikor utolsó párat kattintok


a partnak ezen a szakaszán.


Elérkezett a búcsúzás ideje: sem Firiplakára,


sem a kedvenc pékünkhöz többé nem jövünk. Mintha tudná ezt a kis üzlet is, 
ma ránk vár a legtutibb hely, a hintaágy. S míg ringatózunk benne, szentül megfogadom, 
ha legközelebb görögibe visz a jó sorunk, azt a nyarat egy ilyen pékségben fogjuk kezdeni. 

Ráérősen, szemlélődve, akklimatizálódva.


Utoljára sétálunk Adamas utcáin, mindegyik Vénusz itt marad, akármilyen jó a píárja.

  

Ismerjük lassan Plaka minden zegét és zugocskáját,

 

a tengerpartról hozott legszebb köveit,


már oesemend nélkül megyünk keresztül a városkán,


épp arra, amerre tegnapelőtt jártunk,


csak ennél a táblánál nem balra, hanem jobbra fordulunk.


A tengerpartot szeretnénk megközelíteni,


egy régi-régi utcán,


kőtörmelékek halmazán.


Cserépedények darabjai* hevernek előttünk mindenütt.


Mellettünk az a márványoszlop, amit a Profitis Iliasról láttunk.


I. e. 1100 körül, Fylakopi pusztulása  után lakosai a dór telepesekkel közösen építették itt fel 
új városukat, az ősi Klimát. A település a Klimatovouni, a Profitis Ilias és a Pyrgianti dombjai
 között helyezkedett el, a mai Klima fölött, Tripiti és Plaka alatt. Erről a védett területről
 könnyedén szemmel lehetett  tartani a sziget öblébe érkezőket, így lakói 
az esetleges támadásokról is időben értesültek. 


A várost a tengerig húzódó falakkal erősítették meg. Volt saját kikötőjük, tornatermük, 
színházuk, vízvezetékük, piacterük, szentélyeik és temetőjük. Még saját ábécét is fejlesztettek maguknak. Gyönyörű, gazdag, hatalmas, virágzó város volt, fejlett kézműves iparral.


A perzsa háborúk idején, csak úgy, mint a többi görög,  felvették a harcot a perzsákkal szemben. 
A peloponesszoszi háborúban viszont igyekeztek semlegesek maradni, nem voltak hajlandók 
részt venni a déloszi szövetségben. Emiatt i.e. 626-ban az athéniek 60 hajón 2000 katonát küldtek 
a szigetre, de a jól fegyverzett katonaság sem volt képes a szigetet meghódítani. Tíz évvel később
 3000 katona mintegy két éven keresztül ostromolta Miloszt, mire el tudta azt foglalni. A várost
 elpusztították, a férfiakat megölték, a nőket és a gyerekeket rabszolgának adták el. 


I.e. 403-ban, a perzsák győzelmével záruló háború után a mészárlásokat túlélők 
visszatértek a szigetre, hogy újjáépítsék lerombolt városukat.


A római megszállás idején a sziget rohamos fejlődése ásványkincseinek 
és kereskedelmének köszönhető. 


Virágzó művészeti élettel rendelkezett abban az időszakban a város, 
figyelemre méltó szobrok maradtak fenn abból a korból.


Klima, a sziget akkori fővárosa, az 5-6. században a folyamatos kalóztámadásoknak 
és földrengéseknek köszönhetően semmisült meg végérvényesen. 


Ennyi a kövek meséje.


A parthoz vezető út egészen ép maradt.


és ha szűrőt használnék, most lenne egy tökéletes képem


Agios Nikolaosról.


A kápolnát 1871-ben említik először, de feltételezések szerint jóval korábbi eredetű.
Nézem az ikont és azt képzelem,


talán épp itt** kötött ki Pál apostol


- ha ugyan kikötött.


Az épület környéke telis-tele van a letűnt korok emlékeivel.


A hevenyészett támfal számomra igazi aranybánya.


Edényfülek, mázas kerámiák tömkelege kerül a kezembe, keresni sem kell.
Hosszas tipródás után megválok a legtöbbtől.


Csend van itt, békesség és Miloszon sehol máshol nem érzett nyugalom.
Fölöttünk, a Profitis Iliason megjelennek az első láblógázók,

 

itt mi vagyunk csak, ketten.


Az ő arcát meg az enyémet simogatja szelíden


a lenyugvó nap sugara.

 

Antimilosz szigete előtt Afrodité évezredek óta


ezzel a látvánnyal tér nyugovóra esténként.


Mennünk kell,


a szürkület elnyeli a színeket.


Mire felérünk Plakába, teljesen besötétedik.


Csak a hol ragyog ránk fogyatkozottan.


Napzáróul megkóstoljuk a koufetot, ami egy tökből, mézből, cukorból és pirított 
mandulaszeletekből összerottyantott, fahéjjal és vaníliával ízesített esküvői édesség.***


Édes az élet tőle, mézédesnél is mézédesebb.

*
Azóta tudom, mindenre használták az ókorban ezeket a darabkákat, hááát...

**
Itt, ha a part mentén balra lemennénk, meggyőződhetnék arról, mi az a furcsa, fehér,
 fejformájú képződmény, ami csak itthon tűnik fel nekem.

***
Hidegen tálalják, állaga dzsemmes, az édességen kívül nincsen jellegzetes íze. Jobban jársz, ha üvegben
 megveszed és majd egyszer, otthoni télidőn, Miloszról merengve, bekanalazod, akkor biztos ízleni fog.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...