2015. október 4., vasárnap

Májszvítkárpátosz

2014-es kalandozásaink:

Készülődés







2015-ös élményeink:







Kalimerás szállásértékelő, amit kéretik némi fenntartással kezelni!
Az első utazásunk után született, azóta árnyalódott bennünk a kép.

Ha választhatsz szobát (nem választhatsz, kérésed felírják ugyan, de minek), 
akkor a földszint 1-es, emeleti 4-es, 6-os kétszemélyest érdemes. A földszinten a 2-est, 
az emeleti nagyerkélyes az 5-öst igyekszik az iroda három-három személynek értékesíteni, 
ezek a legjobbak. Messzire kerülendő a 3-as, ezt nem lehet szellőztetni, ráadásul 
ez az a csomagszoba, amit utolsó nap fenntartanak tisztálkodásra. 

A visszaút délutánján akkor sem maradhatsz a szobában, ha fizetnél érte.


2015. október 2., péntek

Ugyan hogy kezdődhetne

az utolsó reggelünk a szigeten? Ugyanazt bámulva, mint tegnap meg azelőtt. Tudom, unalmas lehet, de mielőtt átgörögnétek az egérrel az első képen, vessetek csak rá egy alaposabb pillantást! Emlékeztek, tavaly a tengerből született, érkezésünkkor a temetőkápolna mögött látszott, 
most meg határozottan a hegyből narancsosul az éltet adó. 


Jó reggelt, Pigadia!


Remek kis gifet rakhatnék össze a nap útjáról, ha... sok a ha, ez már kimarad az életemből. 

Különben is, kinek van erre ideje? Ma hazautazunk.
(Írom ezt majd 50 nap távlatából.)

Még egyszer átvágunk a városon és megint csak nem győzünk csodálkozni a változásokon. 
Rengeteg épületet felújítottak és vettek használatba tavaly óta. Ezt is például. 

 

A Karpathos-szikához igyekszünk, közben megreggelizünk az utunkba akadó fügebokrokról.
(Szükség esetén gps koordinátákkal szolgálhatok.)

Tavaly jártunk erre, de nem jutottunk ilyen magasra, azt hittük magán ez a terület. 


Most is úgy tűnik, aztán mégis a drótkerítés mögé kerülünk valahogy. 

Hopp, ott a görög zászló, nem lobog! Nocsak... könnyíti búcsúnkat a sziget.


Reggel van és szélcsend, élesek a fények.

Visszafelé lefotózzuk az óriási plumérát, jaj, a miénk sose lesz ekkora, remélem.
Mondjuk, virágot se hoz soha, attól meg tartok.


11-re érünk vissza a Kalimérába, épp dinnyét falatozunk nagy nyugiban, amikor jön a hír:
12-ig el kell hagyni a szállást. Az nem kifejezés, mennyire dühösek vagyunk, még jó, hogy reggel összeszedtük a cuccainkat. Háborogva lecipeljük a csomagokat a lépcső alá, nem biztosítanak zárható szobát, ezen megint morgunk, aztán rántunk egyet a vállunkon és sétálni megyünk.


Sziesztaidőben, tűző napsütésben mi a jófrancot csinálhatnánk?
Megteszünk 100 métert a kikötő irányába, aztán az első árnyas fa alá leülünk félórácskára. 
Újabb 100 méter, 30 perc üldögélés, vihogunk, körbeücsörögjük Pigadiát?

Bámuljuk a görögök közlekedési szokásait. 
Irigylésre méltó.

Mentő ötletként kerül képbe az Archeológiai Múzeum három aprócska klimatizált terme 3 euróért. 
Igen korrekt kis gyűjteményük van, így több, mint egy órás nézelődésnek álcázzuk a hűsölést.

 Meresztgetjük a szemünket az ötezer éves kerámiák láttán a kellemes hűvösben,


a teremőr meg minket méreget hitetlenkedve. Mi a csudát lehet nézdegélni 
ennyi ideig például ezen az Arkasában talált sírleleten? 


A tengeristen barlangjáról is találni itt leírást és ezt mazsolázva kiderül, 
hogy a kérdéses objektum a"Posi"körzetben található.


A múzeum után a tegnapival majdnem teljesen azonos körülmények között benyakalunk egy frappét. Visszatérők vagyunk, a váll-lapogatás mellé kapunk egy tányér szőlőt is. 

...ajándék... ingyen... ajándék...

"Egyik legszebb magyar szavunk az ingyen. Emiatt szégyellem is magam olykor mások helyett."
(Tóni)

...

A reptérre vezető úton csendben vagyunk. Elfáradtunk.

A hátunk mögött egy csaj egyfolytában a telóját kattogtatja, miközben ámuldozik, 
milyen gyönyörű ez a sziget. Mintha először látná... Kikerekedett szemmel bámulunk 
egymásra a férjemmel: ezek hol a francban voltak, mit csináltak itt egy hétig?

Csitt! Ideje hazamenni!

... 

Az elemelkedés pillanatai, dübörög alattunk a gép. 



Az ablak mellett ülünk, bámészkodom kifelé, amíg csak fényeket látni. 
Sötét van... ez lehetetlen... Apella tengerpartját víz alatti reflektorokkal világítják ki éjszakára? 
Vagy Kyra Panagia az ott? Ilyen messziről nem ismerem fel.

...


A fejemben már tavasszal megszületett az idei utunkról szóló bejegyzés utolsó mondata,
miszerint Karpathost bedobták a nagy görög lecsóba.

Hamisan cseng most a fejemben, kiigazítom inkább:

Van még és lesz is sokáig olyan hely a szigeten, ahol nem érzed azt, 
hogy Karpathost bedobták a nagy görög lecsóba.


Valahol ott van a mi Karpathosunk is.

;-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...