2015. július 2., csütörtök

Éppen

ma 5 éve kezdtem rongytalanítani, akkor írtam meg a blog első bejegyzését. Különösebb elképzelésem nem volt az üggyel kapcsolatban, ez abból is látszik, be sem köszöntem, 
krédót sem írtam, ráadásul karácsonyi díszeket mutogattam. Utólag nem csodálkozom azon, 
hogy hónapokig nem szólt hozzám senki, azon meg pláne, hogy mostanában sem. :)

Nos, ha már itt ez a jeles alkalom, ráadásul a nyári szünet is beköszönt napokon belül,
ünneplésül varrnék örömmel valakinek egy összehajtható szatyrot, 
mert azt úgy szeretek személyre szabni. 

(Például hastáncost, azt olyan nagyon szívesen varrnék valakinek.)

Ha szeretnél szert tenni egy ilyesmire, akkor kettő borzasztó nehéz kritériumnak kell megfelelned:

- Valahol oszd meg a játék linkjét, bloggeren, face idővonalán vagy bármelyik csoportjában 
csuda tudja milyen vállalható helyen!

- Hagyj itt egy megjegyzést arról, hol osztottad meg a játék linkjét 
és azt meg főleg ne el felejtsd leírni, milyen szatyrot szeretnél!

Különösen örülnék, ha az olvasóm lennél, de ez továbbra sem feltétel! 
(Alul találod meg magad a "Tagok"-nál, illetve ott tudsz azzá lenni.)

Július 12-ig várom kíváncsian jelentkezésed,


másnap Zümi sorsol.

12 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy nem szólok hozzá, ill. Hozzád mindig, de mindig megnézem az új bejegyzéseid! :)

    VálaszTörlés
  2. Az igazság az, hogy nem nagyon tudom, hogyan mennek ezek a megosztások pontosan. Ha hazajön valamelyik "tudós" gyermekem, akkor feltétlenül megosztom!
    Én egy olyan "Éva nénist" szívesen elfogadnék, bár varrhatnék is magamnak, hiszen már nálam is nyári szünet van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nézzed ezután is, kérlek! :)
      Annak az "Éva néninek", aki halasi, annak nem szükséges a megosztás! :)
      Különben is, Te vagy az első jelentkező és az első mindig duplán számít!

      Törlés
  3. Drága Zümi!

    Csak annyit mondanék, mióta megláttam a március 2-án bejegyzett szatyrot, hogy: lécciléccilécci!

    Köszcsipuszcsi! :)

    https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=847909795264031&id=139858612735823

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyulast? :o) Veled kapcsolatban egészen másra gondoltam. Alkalomadtán egyeztetünk. :)
      Köszi a megosztást!

      Törlés
  4. Drága Bejus!
    Először is (pontosabban most már másodszor írom le) gratulálok az 5. évfordulóhoz. Nem tudom mióta, de szerintem pár éve követlek, ha hagyod. Remélem nekem kedvez a szerencse, és Zümi engem húz ki. Én egy "sucikás" szatyrot szeretnék, remélem megoldható! (Az első játékos duplázását óvom, mivel későn ébredtem, és a netem is vacakol. :)))))
    Már fél órája osztottam itt: https://www.facebook.com/viragne.icu/posts/10200943767713327?pnref=story
    Icu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Sucikás"szatyor felírva a listára! :)
      Köszönöm, hogy követsz, olvasol és "hozzámszólsz"!

      Törlés
  5. Szeretnék egy szatyrot, méghozzá baglyosat. Remélem, nekem kedvez a szerencse, bár mindenki ezt reméli. Megosztottam a blogomon
    http://flores-granatum-casa.blogspot.hu/
    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baglyosat még soha nem varrtam, talán elérkezett az idő... ;)
      Üdvözöllek az olvasóim között és köszi a megosztást!

      Törlés
  6. https://www.facebook.com/Csucsu54 - itt osztalak.
    Időnként elkalandozom, Bejus a blogodon, nagyon tetszik. Én még nagyon kezdő "foltos" vagyok, de iparkodó. Nekem jó lenne a hastáncos szatyi, a tánc még ugyan hagy kívánni valót, de a hasam - sajna - megvan hozzá! Pusssssszi Züminek is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel látlak bármikor! Az iparkodás igen jó utakhoz szokott vezetni!
      Köszönöm, hogy jöttél. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...