2015. február 4., szerda

A vasalódeszkán

lévő készség, mondhatni tartó (esetleg tok) nem a mögötte látható eszköz tárolására* született. 


Gyorsan ki is nyitom, hogy ezt valóban elhiggyétek.


Nos, ez** itt Asony, a csodamasina, amit már egy éve használok, de még mindig nem ismerem minden funkcióját. Kissé nehezen barátkoztam meg vele, ezt immár nem taglalnám, idejétmúlt, miegyéb... Az édesgetés első lépése egy ilyen csirkés nyakbaakasztó volt, ami gyenge próbálkozásként maradt meg emlékezetemben. 


Ezt párnázni kell, Asony 45 deka, ezért jött a második variáció. 
Nem az igazi ez sem, hisz így is mell előtt himbálódzik + rövid.


Aztán a neten találtam egy fantasztikumot, mennyivel praktikusabb így hordani...
A férjem villámgyorsan felhajtott nekem egy menetes szemet és elkészült ez. 


Így lett komlett az útipakk: táska, e-book tartó, neszeszer és a fényképező hordozópántja.
Immár oldalt/hátul nem himbálódzik és éppen kinyújtott kartávolságnyira emelhető.

Újra BLOOM után szabadon...

A többi képen szereplő haszontalanságokat pedig benyelte a szekrény.

*Na ezt például sose értettem, minek vasalótartó, nálam alapból és mindig elől van, igen utálnám minden egyes alkalommal kicipzározni, kibányászni, aztán megvárni, míg kihűl, betuszkolni, becipzározni és rögtön után rájönni, már megint kell...

** Ez és nem ő. Mostanában divat mindennemű állatot és tárgyat személyes névmással (ált isk. 4. oszt.) helyettesíteni. Legutóbb a hentestől kérdeztem, miféle húsáru az, amivel szemezek, erre az illető azt válaszolta, ő egy csemegekolbász. Rögvest elképzeltem, ahogy az említett imígyen pattan ki elém a vitrinből, jó napot kívánok, engedje meg, hogy bemutatkozzam, Surján kolbász vagyok. Eddig még oké, de mi van, ha kezet is akar velem fogni? 

12 megjegyzés:

  1. Csíkos-színes vasalóhuzat, (mint az enyém, csak színesebb), piros vasaló, és a foltolmányok... egytől egyig gyönyörmények! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A huzat óseni, a vasaló topsopi (akkor is szuper), szóval nincs sok közöm a kinézetükhöz, de azért köszi! :)

      Törlés
  2. az első négy képen is szép holmik vannak. na de az az ötödik! eltelt egy-két perc, mire leesett, mit is látok tulajdonképpen, annyira elájultam az anyagok szépségén. hogy ez mekkora ötlet, ez a vállra akasztós változat! és sem szeretem, ha a szügyemre lóg a gép. nagyon kényelmetlen, és van egy idétlen turista fílingje a dolognak. hol lehet ilyen menetes szemet kapni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, turista fíling! Nagyon szeretem ezt a megoldást, ha akarom, csak átvetem a vállamon és hátracsapom és simán mászok vele hegyre is, akár négykézláb. majd mutatok fotót alkalomadtán. :) Megszerzem a Zembertől a beszerzési helyet és átküldöm emilben. Kell még hozzá négy karika, amivel rögzíted a fülecsekhez. Más elérhetőt nem találtam, viszont kimódoltam egy szuperbiztos fűzési módot hozzájuk. Majd mutatom azt is.

      Törlés
    2. jaj, előre is köszönöm! (a vasaló is irigylésre méltó!)

      Törlés
  3. Hát ez valami pazar! A táskából lehetne látni többet? Mindig ezek a sejtelmes fotók...
    Ami meg a kolbásztémát illeti, mélységesen egyetértek, végre valaki hangot adott neki, mert az az érzésem, rajtam kívül senkit nem zavar :))) Bár ami az ebeket illeti, nálam ők személyiségek, és megilleti ŐKet az Ő :DDD
    (Egyébként a fordítottja sem ritka: személyekre használni a mutató névmást.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A táskát már láttad sokszor, évek óta ugyanazt mutogatom. :D
      Gondoltam, hogy vannak itt egyéb egyetértések is...
      A kutyák kivételek, de csak bizonyos magasság és testsúly fölött. A Rozikat pedig minden esetben személyiségként kezelem, természetesen.
      (: a fordítottján néha nem csodálkozom :)

      Törlés
    2. Amanóba, tényleg :DDDDDDDDDDD
      De azért mindig jó újabb fotókat látni róla :)

      Törlés
    3. Jaja, szeretem viszontlátni fotókon is, egészen elcsudálkoztam, hány helyen rátalálni a neten. Persze nem nálam. Az egyik orosz oldalon határozottan felháborodtam, mert az illető pofátlanul rápakolta a saját vízjelét. Grrrrrrrrrr!

      Törlés
  4. Egyetértek mindennel:
    1. Eszméletlen, miket alkotsz - olvadozom mindig. Nekem a piros kis szütyő is nagyon tetszik!!! Mi munka és kreativitás azt is elkészíteni. A szettecskére nincs is szavam. CSak annyi, hogy bizony, elfogadnám :DDD
    2. Létezik ilyen, hogy vasalótartó???? Nagyon elmaradott vagyok. Bár mostanában használhatnám - teljesen leredukáltam a vasalást - már már szégyellni valóan, bevallom. Elpakolnám, és semmit ! se vasalnék, ha-ha, néha a férjem mérgelődve előbányászná :DDD
    3. Megőrülök a személytelen dolgok Őzésétől!!!

    VálaszTörlés
  5. 1. Köszönöm. piros=barna :D
    2. Van ám, csak úgy, mint a rongytorta. :) Épp olyan hasznos. A vasaló nálam is csak lustaságból van ám elöl, csak a férjem ingeit szoktam egyengetni alatta. Van ismerősöm, aki viszont a zoknikat és a bugyogókat is vasalja. :o)
    3. Bólogatós bizony-bizony.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...