2013. január 13., vasárnap

Meséltem már

néhányszor, miféle ezermester apám is van nekem. A lehető legváltozatosabb dolgok készítésével szórakoztatja magát és ezáltal persze minket is. 
Citromfát csinál meg szekrényt, aztán motort újít fel és nem akárhogy
palántát nevel és zöldséget savanyít közben lemetlakizza  a földszintet... 
Most bőrtáskára áhítozott és megvarrta kézzel:


Szomszéd komájától kapott egy kiszáradt bőrtáskát, kifejtette a kendervarrást, áztatta, simította, átszabta, minden fecnijét felhasználva megalkotta ezt, ni, ezt a csudát:


Én meg végighurcimbáltam a lakás összes pontján, 
hogy valami kedvezőbb fényviszonyt keressek az elejéhez, 



a hátuljához,


és ezt nézzétek, az aljához!


Nem is táska, láda ez, hisz a motorjához készítette méretre.
Ezért rajta az a négy kallantyú (előző életében szekrénykulcs), azokkal lesz 
a csomagtatróhoz rögzítve persze szintén méretre szabott pántokkal.  
Csak hogy lássátok a valódi méretét, mutatok egy képet a kibüszkült tulajdonosról.


S amíg ő ilyesmikkel serénykedik, 
anyu terülj terülj asztalkámat varázsol nekünk a konyhában.

2013. január 8., kedd

Ajándékkeresés

kapcsán kerültem közelebbi kapcsolatba a filofax nevezetű készséggel. Első, második, 
sőt harmadik ránézésre sem voltam tőle elragadtatva, akár bőrből volt vagy csillogtak rajta
 mindenféle szvarovszkik, de minek. Aztán a neten való keresgéléssel töltött néhány órácska
 (na jó, estécske) után elragadódtam... Mert ez a valami formálható kedvemre. 

Nekem ilyen kell!

És itt jönnek a problémák. Nagy valószínűséggel egyetlen nyekkenésemre megkaptam volna, csakhogy véleményem szerint pofátlanul drága egy ilyen gyűrűs naptár, 
ami a borítása miatt ráadásul nyom vagy fél kilót. További órákat áldoztam a 
téli szünetben arra, hogy honnan lehetne megszerezni csak a kapcsát... nos, sehonnan. 

Nincs filofax-bontó...

Már éppen feladtam volna, amikor eszembe ez,


 csakhogy erről éppen az a másfél cm hiányzott, amivel évekkel ezelőtt megkurtítottam. 
A lenyisszantott részt könnyedén pótoltam, aztán, hogy biztosan tartson a Sulifix, 
rátettem az olvasókönyveket, az lévén kéznél. 


Biztosítékként került még rá néhány manapság alapmű, 
ezek elolvasása viszont nem biztos, hogy célom lesz az idén.



Na de a kartonok csak akkor rögzülnek tökéletesen, 
ha valami igazán nyomóssal fejelem meg az összes mindet:


Néhány óra száradás után már csak a borítót kellett összedobni,


választókat szabdalni évek óta őrizgetett ajándéktasakokból,


majd leszedni, szerkesztgetni, nyomtatni és színezgetni ilyeneket,


feltölteni ügyesen,


és becsukni és simogatni.


Második ténfergésem lélekcsepp ügyben...

(Jó-jó, tudom, paisley vagy turkish cucumber(!) minta, de Mammka...)

2013. január 5., szombat

Még

mindig rácsodálkozom reggelente a fények játékára a lakásban. 
Mielőtt eltüntetném a karácsony utolsó nyomait, mutatok belőle egy kicsit. 
Kincsek ettől-attól-amattól és adventi koszorú(nak tűnő kaspó, mert...):

 

Az a bizonyos konyhaajtó idén, főhelyen Szaberka szarvasaival:


A zangyal meg, most látom csak, hátat fordított szégyenlősen. 
Mutatom akkor is ÉvaLénánál talált verssel:


Észrevettétek már?
Árnyékok nélkül nem létezhetünk. 
Tavaly különösen sokkal találkoztunk.
Az óév utolsó naplementéje is általa lett a miénk 


Egyházasdengelenden
Egyházasdengelegen.

Játszódjon hát a fény!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...