2013. augusztus 30., péntek

Ez egy igazi

foltvarrós bejegyzés lesz, már annyiban, hogy férjem (gyári munkás) kiszakította a nadrágját még a nyár elején és a varrógép végleges elrakása előtt ezt illett megvarrnom. Különben varrtatok Ti már nadrág száráBA foltot? A tevékenység annyira élvezetes, mint a cipzárcsere vagy a nadrág aljának vágása/felhajtása, ezután már három dologtól borsódzik egyformán a hátam. 


Hogy mi az a kockás? Zsebet kívánt a farára a fent említett, valami kevésbé, de azért feltűnő anyagból. Gyanítom, leszedetik vele és akkor még örülhetek, ha nem kap fegyelmit!

Miután összehajtogattam ezt a remeket, szépen, aprólékosan szösztelenítettem a varrógépet, leolajoztam, meghallgattam szelíd ketyegését, aztán beburkoltam és eltettem a sutba. 
Itt fog pihenni:


Mert egy jó darabig csak kézzel szeretnék varrni, említettem már, ugye?

2013. augusztus 28., szerda

Harmadjára

már egészen gördülékenyen készült ez a táska... simogattam, simítottam, 
hizlaltam nem csak a kezemmel, nem csak a szememmel.


Ismeritek a fazont, előbb lett belőle egy rúzsás nekem,  aztán egy cicás a húgomnak s most 
ez a zöld egyvalakinek. Lehet nagyra sikeredett, lévén aprócska a szintén tanító néni. 
Varrtam belé egy összehajtható szatyrot is, ennek csak az elejét fotóztam, mert 
persze az utolsó pillanatban lett kész, szombat délelőtt fél 9-kor. 
Vacakolós vagyok, ezért nem élnék meg a varrásból.


Ja, az új, hiperszuper táskabélés nem lesz a kedvencem, mert bár valóban remek tartást 
ad a táskának, azon keresztül kézzel hímezni iszonyat. A középső ujjamnak a begye 
ismét fellázadt. Egyszer lefényképezem, ígérem.

(:S miközben tegnap este írtam ezt a bejegyzést, kaptam ismét néhány kedves sort egy földimtől,  
bizonyos C 14 Piroskától, kinek valami zöldes-barnás  féltéglahordó készség jár a fejében:)

2013. augusztus 26., hétfő

Az örömmel látott

új olvasók kapcsán gyors leltárt végeztem és elhűlve tapasztaltam, hogy immár hatan olvassák titkosan a blogot! Bennetek is fogalmazódnának meg ez ügyben kérdések? 

Hirtelenjében nekem négy lenne. 

2013. augusztus 25., vasárnap

Kiskutya

nagylánynak, nagycica kislánynak.


Tolltartológiai és tornazsákológiai ismereteim fejlesztésre szorulnak.

2013. augusztus 22., csütörtök

Ez itten

már az ősz szele, ezért jobbára barna meg egy leheletnyit zöld.


Aham, tényleg volt valami hasonló.
Fantáziám hanyatló. 
Legyen belőle mondjuk szoknyó.

2013. augusztus 17., szombat

Az előző bejegyzésemben

említettem, hogy kiruccanni készülünk, na, kérem, onnan már vissza is érkeztünk. 
Nem, neem kettő napra utaztunk el, neeem onnan posztoltam kettőt, csak időzített
 bejegyzésként jelentek meg az utóbbiak. És végre utol is érte magát az idő, mert eddig 
majd kéthétnyi csúszásban voltam visszafelé. No, de mutassam már azt a helyet, amiről 
látatlanban is ódákat zengtem! A velneszesdi nem a mi világunk, most is olyan helyet 
kerestünk, ahol nincsenek turisták, ahol nincsen forgatag. 

Ahol  háborítatlanul ülhetek a hársak alatt az ablakunk előtti padon


és bámulhatom a lemenő nap fényében majd 800 éve sütkérező aprócska templomot.


Ahol hajnalban, míg nyirkos a fű, leshetem egy feketerigó fürdőzését az udvaron és mulathatok rajta, mert víztől megnehezült szárnyaival éppen csak a közeli körtefa ágai közé van ereje beröppenni a kamerám elől, észlelvén mezítlábas settenkedésem.


Ahol a ház lelke a konyha, abban is ez a tűzhely,


 tűzhelyek tűzhelye, ami kemence, rakott kályha, kissütő, nagysütő, vízforraló, sparhelt 
és platni egyben, edényszárítóval, konyharuha-akasztóval, ki tudja, milyen funkcióval 
és ott, hátul, ott, fönn, a kuckóval.


Ahol hangosat dobban a szívem, mert eszembe juttatja azt a kamaszlányt, 
aki egykor az elvárhatónál több időt töltött falvédőszövegek keresgélésével 
és azoknak szerelmetes olvasgatásával. 

Mert a szívhátas székek mögötti falon függeszkedik a két régi kedvenc. 


Az alábbi kép tanúsága szerint ez a konyha internetezésre is alkalmatos


meg a "Csipkebogyó apartman" egyik ablaka is,


de erről nem hivatalos és csak futólagos az észlelés a Kopácsi Füves Portán.
Dúdoltató, kisimító, bátorító menedék a világ rejtett szögletében.


Ahol takarót kézzel varrnék és géppel sosem többé.

2013. augusztus 14., szerda

Négynapi netes

keresgélés után, mikor a sokadik helyről utasították vissza szállásfoglalásunkat, végre rábukkantam egy csudaportára, csudahelyen, ahol éppen abban az időben, amikor kell, szabad volt a legtutibb apartman! Jaj, mosolyok szélesek, szívdobogás, rebegés és hasonlók! 
Szóval felemelkedtem lelkileg egy éppen mély kráterből olyannyira, hogy azonnyomban, 
de iziben varrnom kellett mán megint blúzot! Maradt egy méternyi ennek az anyagából, hihetetlen sebességgel kiszabtam és még hihetetlenebb sebességgel összeállítottam, majd mégsem sikerült megvarrnom két óra alatt, mert le kellett fényképeznem közben ezeket a szőrös lábakat és ehhez meg szükség volt egy kis kiruccanásra persze. 


Maradt másnapra a befejezés, ímé a blúz:


Azt nem tudom, hogy fogom hordani, lévén elég szemérmetes vagyok (a strandolás jelentős része is arra ment el, hogyan tudnék minél kevesebbet megmutatni pettyes bikinimből), ez meg ennyit mutat azoknak, akik fejem búbjánál


és ennyit azoknak, akik derékmagasságomban hordják a szemüket.


Húúúúha, mondaná Rr...

(Igen, a gombok azok az ominózusak, a nem középre sikeredettek, de ezt már ki a csuda bánja, sőt!)
Burda 2007/4. 125-ös modell

2013. augusztus 11., vasárnap

Mióta feltettem

azt a jó kis LinkWithin modult, időnként beugrik ide figyelmeztetőleg egy kép
Jaja, az a bizonyos télikabát, amiben január elsejével kezdődően szerettem volna járni. 
Hogy az hol van? Bizony belenyisszantottam novemberben az akkor még szépségesnek tűnő anyagába... És igen, egész könnyen jutottam el az összevarrásig, de a gyapjúbélés 
meg az azt fedő selyem alaposan megizzasztott. Annyit bontottam, amennyit varrtam, 
többet gondolkodtam, mint amennyit a pedált nyomtam és nem kevésszer kaptam sakkot.
 Közben beszereztünk egy extrahiperszuper gőzölős vasalót, amitől végre tökéletesen simultak a felhajtások. A téli szünetben be is fejeztem, áprilisig meg viselte aRozi.

Miért nem én hordtam??? 
Mert nem volt hozzá gombom! 

Ezeket még használhatónak láttam a boltokban,


de a  felvarrás után?!
Az egyik adag túl férfias, a másik öreg nagyasszonyos nekem.
Érdekesebb megoldás kellene, ékszerszerű, keressek tovább a dobozomban!


A kedvenceim persze aprók, meg aztán sok is a csillogás. A létező összes gombos hiábavaló végigjárása után egy reményem maradt csak,  a Gombudvar.  Háromnegyed órányi autózás és tízpercnyi nézelődés után bebizonyosodott, itt is csak a második verzió lehet a nyerő. 
Ha van ez a szétszedhető gombom otthon, lehetne összerakni is hasonlót!


Az elképzelés hallatán az eladó hölgy szeme felcsillant és jóformán oda sem pillantva 
emelt ki egy dobozt a háta mögötti stócból és abban a pillanatban, amikor rámutattam 
az ezüstösre, tudta, hogy van belőle kisebb átmérőjű is. 


A többi fusiban ment tűreszelővel, szőrös kéz által tökéletesítve.


Az a címerállat szerencsére csak nagggyon közelről látható és még szerencsébbre nem kétfejű.
És a kabát azóta valahogy így pompádzik, csak persze a szekrényben.


Azt még nem tudtam eldönteni, akarom-e hordani télvíz idején?

2013. augusztus 8., csütörtök

A spájzból

posztolok, bizonyítandó, hogy a lekvárok szép sorokban elfoglalták már a helyüket. 
Szerintem elég mutatós a helyzet, elsősorban anyunak köszönhetően, aki hosszú évek alatt gyűjtögette nekem az egyforma üvegeket. A mindenféle dzsemek és jamok rotyogtatása közben persze volt időm eltöprengeni azon, hogy keverhetek én beléjük mindenféle akármit, gyömbért, fahéjat, levendulát vagy éppen mákot, olyan finomak, mint az ő baracklekvárjai, na olyanok sose lesznek az enyémek. És figyeltem vagy hússzor, sőt kavartam is mellette, nem tudtam kilesni, 
mit csempész bele titokban! Biztos a szívét... csak azt olvaszthatja belé! 


Egy feketeerdő lekvár kibontása és megdézsmálása helyett vegyük szemügyre közelebbről 
a söprűnyél melletti foltos valamit! 


Az pedig egy zacskótartó. Hogydehát az nem ilyen szokott lenni? Túdom!
Tudom, hogy van az a hengeres, alul-felül összehúzható változat, de azzal nekem az a bajom, hogy szottyadt és himbálódzik, pláne szottyadtan himbálódzik! Az enyém ezzel szemben fitt és stabil,


mert függeszkedik és felfekszik, pontosabban hozzásimul az apu által készített polcokhoz.
No csak ennyi. Csupán azért, a bejegyzésből a férjem se maradjon ki, kell megemlítenem, 
hogy saját bevallása szerint kedveli ezt a készséget, hisz minden reggel találkozik vele.

Ha megtetszene és varrnátok egy hasonlót, kérlek, mutassátok meg nekem blogon, 
emilben, Picasán vagy FB-n, mert szeretném őket összegyűjteni és nevesítve 
megmutatni egy aloldalon.  Meg egy kis reklám mindenkinek jól jön, nemde?
Előre is köszönöm!

(Tényleg, szeretnétek ehhez tutoriált?)

2013. augusztus 5., hétfő

Nos, akkor

ahogy ígértem, most egy fényképezőtartó elkészítésének tutoriálja következik, méghozzá ezé itt.


Legelőször a hátlaphoz szabtam ki a jelen esetben 35x15,5 cm-es anyagot és 
a béléshez egy centivel kisebb vékony vatelint. Normál helyzetben lidis felmosóval dolgoznék, 
de ezt magamnak készítem, ezért mindenféle máshonnan 
lenyisszantott darabot is fel tudok használni. 


Jöhet ez a borzalmas rúzsás anyag plussz egy rétegnek,


ezen cerkával feljelölöm az anyag felét és a középső blokk majdani helyét (lidisnél persze 
arra firkálnék kapásból). A rétegeket a korábban már nem egészen bevált, ámde méregdrága ragasztósprével összeragasztom. Azt nem tudom, van-e értelme a dolognak, 
de ezután én egy kicsit mindig meg is vasalom a szendvicset...


kinyisszantok 5 db téglalapot, ezekből lesz a tok középső blokksorozata
(ezek 6,5x9 centisek)


ebből négynek a rövidebbik széléhez felvarrok egy-egy kétcenti széles egyenes(!) pántot


lekörmözöm vagy levasalom, kinek mi tetszik.


A szendvicsem közepére odateszem az ötödik téglalapot és hozzátűzöm az egyik felpántozottat,


majd varrással rögzítem a sok réteget egymáshoz. 


Ezt a műveletet a másik oldalon is elvégzem, majd a felvarrt blokkokat színükre hajtom


és a maradék két blokkocskát ugyanígy rögzítem hozzájuk.


A ronda rúzsás anyagól levágok kb. 2 milit, hogy később ne vigyorogjon kifelé a bélésből.
(Közben lehet elgondolkodni azon, hogy is készült ez a fotó?)


Összevarrom a tartó oldalához szánt anyagot a szintén kétcentis egyenes pánttal,


majd az előzőekhez teljesen hasonlóan felvarrom a szendvicsre jobbról és balról.
Ilyen lesz a színén,


emilyen a visszáján.


Megspóroltam a tűzést! A kilógó széleket lenyesem és egy kisebb kalandot teszek 
a kézi varrás irányába, mert az a meggyőződésem, az 
soha nem maradhatik el egyetlen esetben sem.  
Meranélkül nem kézműves a remek. (Mondjuk az sem, ami zsinórban készül szerintem.)


Csak ennyi, néhány öltés, gombozás után ívesre igazítom a két végét,


majd ferdepánttal zárom.


Beleügyeskedem a cipzárat, ezt én kétszer szokom rögzíteni, előbb közvetlenül a fogak mellett, 
majd a pánt túlsó oldalán ugyanennyire. Macerás művelet, rövid a cipzár, rövid az anyag, 
aki próbálta, tudja, hogy könnyebb lett volna a kétoldalas megoldás.


Színén gombostűvel rögzítem a helyére a nyakbaakasztót


és hátlapjára fordítva összevarrom az immár tasakot. Lusta vagyok átfűzni a lock négy szálát, 
(persze, az enyém lesz, nekem jó lesz így is), így csak sűrű cikkcakk öltéssel szegek.


A sarkokat összenyomom és az aljára merőlegesen csücskösítem, így lesz mélysége is a toknak.


Kifordítom és mutatom a hátulját, mert ugye az elejét már láttátok fönn. 


Kétoldalúak a táskáim jóideje, nehogy már arra kelljen figyelni felkapáskor, hogy rakom a vállamra! 
Itt még hiányzik a nyitást megkönnyítő gyöngyöcske, ami csak fából illetve kerámiából lehet, 
minden műanyag megyen a suliba.

S akkor itt a duópack kivételesen színhű képen.


Felhívnám figyelmeteket a háttérben lévő gyertyára, mely éppen 
a megfelelő ívben hajtja meg fejét a látottak kapcsán. 

(A képet hosszasabban bogarászók kedvéért látható itt még férjem Ritája, Hannus cicája..)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...