2013. július 9., kedd

Íme használat közben

az a bizonyos készség, egy hurcibátor. Fej nem véletlenül nincsen hozzá, kaptam egy kritikát ugyanis arról, hogy kiteregetem az életünket. Na, aki olvas régebbről, az látja maga előtt a fentről hiányzó régiót és a jobb kar szőrös folytatását. Plussz még itt kérek elnézést a szomszédéktól, hogy publikáltam a kerítésük egy részét meg azt, hogy gazos a kocsibeálló.



Ott, a kapu mögött akartam eredetileg üldögélni, ám a kulcsos néni nagyon sietett,
meg különben is esküvőre szervezkedett és erről eszembe jutott
megint Velemér...


Felmásztunk oda piknikelni 


majd lesétáltunk ide, alá patakcsobogást hallgatni.

Volt még elhagyatott lépcső és pince sokféle, 
meg persze fából halasi csipke, 
cefreszagú szeszfőzde, 
vackor tövében iskolapad,
az is százéves.

7 megjegyzés:

  1. Igen.:)Én is megkaptam régebben,hogy kirakom az életünket,pedig nem is tettem fel fotókat a családról.
    Csodás hely!!!!!

    VálaszTörlés
  2. De jó, hogy írtál! Így eszembe is jutott, milyen régen olvastam Tőled valamit. Leesett a tantusz... :)

    VálaszTörlés
  3. Ez egészen remekül hangzik! :D
    (vajon hogy tudnánk blogolni anélkül, hogy beleszivárogjon az életünk...):o)

    VálaszTörlés
  4. én is valami ilyesmitől tartottam, így az én blogomról csak a legszűkebb család és két barátnőm tud itthon, a városunkban :) a munkám miatt nagyon sokan ismernek...
    a készség nagyon praktikus, és gyönyörű helyeken jártatok megint. hogy én mióta vágyom velemérbe....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem szokom ezt elmondani... a hír szájrul szájra terjed, éppen, mint a népmesék... vagy a pletyka. :)

      A veleméri is fénytemplom, nem is akármilyen, de ezt fogadom, hogy úgyis tudod! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...