2013. december 29., vasárnap

Az karácsonyfánkrul még egyszer

Az egész úgy kezdődött, hogy 14-én kiruccantunk Gödöllőre az osztállyal 
az adventi napokra és a Karácsonyházban láttam ezt a fát és nagyot dobbant a szívem! Pláne,
 mivel két kisnagylány is rögtön kurjongatni kezdett, hogy "Bea néni, ez tisztára a te stílusod"! 
Tényleg? HÁTÉLLEG! 


De akkor mi a fenét akarok én évek óta a "csakistermészetesanyagkerülhetafáralehetőlegszénaszalmaeskámegilyesmi" díszekkel? 
És honnan vennék valami ehhez hasonlatos ékest és annyit, ami megtölthet egy fácskát? 

Aztán lekerüle az doboz az szekrénynek tetejiül és szedegetni kezdém belőle az díszeket, 
miket az évek során kaptam ettül, attul meg amattul s aztán látám, hogy lészen ebbül fányi.

Sosem volt még ilyen szép karácsonyfánk!
Megfér rajta sok-sok számomra kedves ember és embergyerek ajándéka. 


Ni, hogy ragyognak! Mindnek meséje van... meséje Móninak, Tóninak, Icusnak, Ritusnak,
 Lucusnak, Emesének, Patriknak, Pannának, Havankának, Sucikának, a két Mátéknak, 
Gabinak, Ancsának, Lajának meg a többieknek, akik a képekről éppen lemaradtak.

S hogy köze nincs ahhoz a gödöllői fához, azt én ugyan nem bánom!

Olyan melegen sugároz, mintha kandallóval fűtöttük volna be a szobát!
Elhiszitek, ugye?

2013. december 27., péntek

Képeslapos

Idén szolid a konyhaajtóm, olyannyira, hogy meg sem mutatom az egészet, mert az összes
 többi része üres maradt. Várok ugyan még egyre, egy szerencsésre, 
amit biztosan tudom, hogy feladtak, csak az a fráhányaha pohostaha. 
Ismerem... sajnos... a... postát.  
A levélkézbesítők előtt megemelem kalapom, hóban, szélben, fagyban...

Hatan vannak az én lapjaim, a többi repilap, most lebuktam, hol lakunk, hol dolgozik 
a férjem, ki a főnököm név szerint, hány ajándéktasak került a kezembe meg ilyenek.


Titkon reménykedtem, hogy jön egy bizonyos személytől lapocska, és nem csalódtam, 
mert az a szívecske bizony az ő keze munkája. Amint megérkezett, elő is vettem a teljes
 keresztszemes gyűjteményem csak azért, hogy egymás mellé kerüljön 
Szaberka mindhárom lapja, így, ni: a tavalyelőtti fenyők, amiből egy is óriási munka, 
a tavalyi méla szarvasok s idén szívem melengető szíve.

Köszönöm. 


Az én lapjaim bezzeg nem lettek valami csodásak. 
Már eleve... 13 készült és ez ugye rossz ómen... 


Egy sötétkék, aranyleveles anyag lett a kerete mindnek, középen gömböt imitáltam 
kék illetve sárga textilből,  erre került egy-egy gyöngyből fűzött hópehely vagy csillag. 


Ezek levehetők a masniról és a karácsonyfára akaszthatók, 
már ha úgy kívánja a lap jelenlegi tulajdonosa.


A nem maradék, hanem direkte készült többi pihe is gazdára lelt,
reményeim szerint szintén ott csücsülnek néhány karácsonyfán.


Huszonvalamennyit fűztem összesen.
Egy hópehellyel még jövök, de azt nem én készítettem.
Ezáltal a legszebb és mind közül a legkedvesebb, tehát megér egy külön bejegyzést.

2013. december 24., kedd

2013. november 30., szombat

Gyöngyökből imitáltam

a napokban hóesést a gyertyatartóra, szám szerint kilencet.


Adott volt az az egy, a felső sorban középen, valami koraiszuperpraktika
mellékleteként, a többi meg csak úgy fűztem a fejem után.


Lerajzoltam közülük néhányat, hátha kedvetek szottyan valamelyikhez.


Végre ablakot is pucoltam, így oda is felaggathattam a régieket, gyári filcutánzatokat.


Hihetetlen, de a fotó nem fekete-fehér, egyszerűen ilyenné tett mindent ez a nyálkás, 
fölénk borult szürkeség, amit felhőnek nem neveznék... és amitől kék függönyünk is megszintelenedett (ezt kevésbé bánom ugyan).


Ezekről meg eszembe jutott, hogy Niki anyukája egyszer beküldött a suliba egy halom szivacsszerű anyagot, az is lehetne pihealap.  Egyszerű(nek mondott, gyerekkéznek kevésbé az) mintát kanyarítottam esti ügyelet alkalmával és mondanom sem kellene, akadt rögtön elsős vállalkozó, 
aki ezt fel is rajzolta a lapra tollal, méghozzá olyan sebességgel, amit ollóval követni nem tudtam.  
A negyedikesek aztán játszi könnyedséggel szabdalták fel a teljes habkészletet.


Mintát rakok ide is, hátha szeretné más is...


Itt állok a széken, én vagyok az égbolt (: nem, Bea néni, te a nap vagy :), fotózom a világ legegyszerűbb hajtogatott csillagait és közben alig tudom kicselezni a gyerekeket, 
mindegyik feltétlenül látszódni akar a képen.


Véget ért a hópelyhek és csillagok hete,


következik a krampuszoké és a Mikulásé. 

Kéthetente egy technikaóránk van, ezért találtam ki ezeket a tematikus heteket... 
Karácsonyig hetente három-három barkácsötletet kapnak a gyerekek, 
aztán akinek kedve tartja, szünetekben az advent asztalánál elkészítheti. 
Igen helyesek, ahogy ott tevékenykednek és trécselnek nagy vidáman.
Kár, hogy erről nem tehetek fel ide képeket.
Hangfelvétel még jobb lenne...

Világosodik.

2013. november 28., csütörtök

Tegnap leültem

a gép elé és akkor jöttem rá, mennyire hiányzik nekem a varrogatás. Arra a két órára, míg ezen


mókoltam, elszállt szinte minden gondom. Hű, de nagyvalami, vízilózseb! 
Egy kedves kolléganőmnek készült, pontosabban a tesójának. S mivel pénzért még mindig nem varrok, kaptam tőle egy szatyornyi rongyot, mondván ő is rongytalanított kicsit... 
(Szmájli, naaagy szmájli, köszönöm, visszakapod, csak legyen több időm!) 


Róla eszembe jutott három másik zseb, amit bizodalmam szerint rongyosra hordoztak azóta ők...


Összehajthatók, bevásárlók, szatyrok...


Tizenkétszer tizennégyszer háromcentisek.
Személyre szabva...

2013. november 9., szombat

Hétfőn

Márton nap lesz, forgolódunk ennek kapcsán (is) a ludak körül, de nem ennek apropóján varrtam 
az itt látható libát, újabb lappal szaporítva Bejka JáTékát. Elfekvő apróságaim közt találtam valamit, 
amiről beugrott, az ötlet, de ez a valami maradjon a legvégén előbukkanó titok. 
Prezentálás előtt érdemes lett volna megvasalni a kellő magabiztossággal 
és büszkeséggel reánk tekintő személy tollruháját,


ami alatt a fészekben öt kikeletlen fehér tojást rejtőzik.


A képet csak behatóbban tanulmányozó személy felfedezhet ott egy sárga...


...igen, csőrt is, meg a hozzá tartozó fiókát.


Mert valamelyik nap erre az ujjbábra leltem a cuccaim közt.

Ez meg csak egy olyan snassz, számolós lap,


különösebb magyarázat nem kell hozzá, esetleg annyi, 
hogy elcsakliztam Niki gyöngyeiből tizenötöt.

2013. október 30., szerda

Már

jó ideje nem lelem különösebb örömem a varrásban. Nem izgatnak takarók, faliképek és táskák, holott mindegyikből van minimum egy félig elkészített darab a szekrény mélyén. Ahogy lelkesedésem nézem, sokáig nem is lesz belőlük végtermék, mondjuk, kinek is lenne, minek is lenne? 


Szóval majdnem végképp hátat fordítottam a varrógépnek, mondom, majdnem, amikor 
kábé két hete beugrott valami, Szentendre felé (felől?) félúton. És olyan nagyon odáig lettem,
 hogy rezegtem és remegett a kezem, mert időm éppen erre volt a legkevesebb. 
 Október huszonharmadikán aztán belevágtam, azóta minden sulimentes napom többnyire ezzel telik. Játszom… modellezek… mókolok… mindenféle csalafintaságokat kitalálok és azóta megint és szinte mindig mosolygok. Íme, derűm eredője : 


Bejka jáTéka egy tanulós-játszós könyv, persze textilből, mert mi másból is készíthetném?


Almafa, csak azzal indíthattam, aranyalma ághegyen, meg különben is az volt az ovis jelem, meg itt a favicon meg ott a vízjel, az alma különben is én vagyok, minden itteni dolgok eredője. Jött hozzá tojásfej, lovacska, virágoskert és léghajó (mer ugye a Jóember anno), veteményeskert meg


pókháló, amire halálosan büszke vagyok, ezt kompletten én ötleteltem meg fejlesztettem
 (pillogós szmájli), végül egy foltos kutyus pórázon. 

A többi fejben, rajzon, mert mit tagadjam, egy oldalacskára képes vagyok majd egy teljes napot beáldozni. Na jó, közben főzök, mosok, takarítok, Kincskereső olvasónaplóját javítok. 
Tíz oldal, hat centi.


Örülök hát nagyon. De akkor most hogyan tovább?

2013. október 6., vasárnap

Egyre többször tipródom azon,

vajon mi a csudának nekem ez a blog, aztán arra a végtelenül egyszerű következtetésre jutok, hogy itt főzök örömbefőttet, mert milyen jó lesz egyszer, ha nagy sokára megjelenik miniben péel ez a kép valamelyik bejegyzés alatt, hisz akkor eszembe jut, milyen a Szentendrei-sziget őszi takarója,


meg az, micsoda erőfeszítés is lehet egy csupán kétmétereske függőleges sziklafal megmászása 


és mi' káprázatos változáson megy át pár hónap alatt a hangyabogáncs bunkós hagyma.


Persze jött velem a birka ma megint, minő szerencse, épp Weöres-centenárium van, 
hát ráfoghatom, ha firtatják a miértet, akár arra is...


S ha kedve szottyanna valakinek hasonszőrűt hordani, legott ki is nyomtathatja 
a mintát vagy kedvére rajzolgathat bárminő hasonlatost.


Birkulok...

2013. október 1., kedd

A jövő, úgy tűnik,

ilyen lesz, havi egy bejegyzés futtában valami apró kis vacakról.  Most macskáról.


Itt már csillog a szeme két szem gyöngytől,


emitt láthatjátok, mit is rejt a hasa,


igen, egy Lumiát, de nem az enyémet, persze, hisz én még mindig ezt az ősöreget nyomogatom, aminek láttán erősen elcsodálkozott egy elsős kislány, hogy jé, ez is telefon?
 Alatta a mérethű modell, mert készüléket nem kaptam, pontos méreteket viszont igen.


Az első próbálkozás röhejes,


a második unalmas,


s végre a harmadik, ami elnyerte a húgom tetszését is.



Zajlik a tanév, az van, nincs is más, csak az van, iskola, csak az van.
(Szmájli kinek-kinek kedve szerint választható)

2013. augusztus 30., péntek

Ez egy igazi

foltvarrós bejegyzés lesz, már annyiban, hogy férjem (gyári munkás) kiszakította a nadrágját még a nyár elején és a varrógép végleges elrakása előtt ezt illett megvarrnom. Különben varrtatok Ti már nadrág száráBA foltot? A tevékenység annyira élvezetes, mint a cipzárcsere vagy a nadrág aljának vágása/felhajtása, ezután már három dologtól borsódzik egyformán a hátam. 


Hogy mi az a kockás? Zsebet kívánt a farára a fent említett, valami kevésbé, de azért feltűnő anyagból. Gyanítom, leszedetik vele és akkor még örülhetek, ha nem kap fegyelmit!

Miután összehajtogattam ezt a remeket, szépen, aprólékosan szösztelenítettem a varrógépet, leolajoztam, meghallgattam szelíd ketyegését, aztán beburkoltam és eltettem a sutba. 
Itt fog pihenni:


Mert egy jó darabig csak kézzel szeretnék varrni, említettem már, ugye?

2013. augusztus 28., szerda

Harmadjára

már egészen gördülékenyen készült ez a táska... simogattam, simítottam, 
hizlaltam nem csak a kezemmel, nem csak a szememmel.


Ismeritek a fazont, előbb lett belőle egy rúzsás nekem,  aztán egy cicás a húgomnak s most 
ez a zöld egyvalakinek. Lehet nagyra sikeredett, lévén aprócska a szintén tanító néni. 
Varrtam belé egy összehajtható szatyrot is, ennek csak az elejét fotóztam, mert 
persze az utolsó pillanatban lett kész, szombat délelőtt fél 9-kor. 
Vacakolós vagyok, ezért nem élnék meg a varrásból.


Ja, az új, hiperszuper táskabélés nem lesz a kedvencem, mert bár valóban remek tartást 
ad a táskának, azon keresztül kézzel hímezni iszonyat. A középső ujjamnak a begye 
ismét fellázadt. Egyszer lefényképezem, ígérem.

(:S miközben tegnap este írtam ezt a bejegyzést, kaptam ismét néhány kedves sort egy földimtől,  
bizonyos C 14 Piroskától, kinek valami zöldes-barnás  féltéglahordó készség jár a fejében:)

2013. augusztus 26., hétfő

Az örömmel látott

új olvasók kapcsán gyors leltárt végeztem és elhűlve tapasztaltam, hogy immár hatan olvassák titkosan a blogot! Bennetek is fogalmazódnának meg ez ügyben kérdések? 

Hirtelenjében nekem négy lenne. 

2013. augusztus 25., vasárnap

Kiskutya

nagylánynak, nagycica kislánynak.


Tolltartológiai és tornazsákológiai ismereteim fejlesztésre szorulnak.

2013. augusztus 22., csütörtök

Ez itten

már az ősz szele, ezért jobbára barna meg egy leheletnyit zöld.


Aham, tényleg volt valami hasonló.
Fantáziám hanyatló. 
Legyen belőle mondjuk szoknyó.

2013. augusztus 17., szombat

Az előző bejegyzésemben

említettem, hogy kiruccanni készülünk, na, kérem, onnan már vissza is érkeztünk. 
Nem, neem kettő napra utaztunk el, neeem onnan posztoltam kettőt, csak időzített
 bejegyzésként jelentek meg az utóbbiak. És végre utol is érte magát az idő, mert eddig 
majd kéthétnyi csúszásban voltam visszafelé. No, de mutassam már azt a helyet, amiről 
látatlanban is ódákat zengtem! A velneszesdi nem a mi világunk, most is olyan helyet 
kerestünk, ahol nincsenek turisták, ahol nincsen forgatag. 

Ahol  háborítatlanul ülhetek a hársak alatt az ablakunk előtti padon


és bámulhatom a lemenő nap fényében majd 800 éve sütkérező aprócska templomot.


Ahol hajnalban, míg nyirkos a fű, leshetem egy feketerigó fürdőzését az udvaron és mulathatok rajta, mert víztől megnehezült szárnyaival éppen csak a közeli körtefa ágai közé van ereje beröppenni a kamerám elől, észlelvén mezítlábas settenkedésem.


Ahol a ház lelke a konyha, abban is ez a tűzhely,


 tűzhelyek tűzhelye, ami kemence, rakott kályha, kissütő, nagysütő, vízforraló, sparhelt 
és platni egyben, edényszárítóval, konyharuha-akasztóval, ki tudja, milyen funkcióval 
és ott, hátul, ott, fönn, a kuckóval.


Ahol hangosat dobban a szívem, mert eszembe juttatja azt a kamaszlányt, 
aki egykor az elvárhatónál több időt töltött falvédőszövegek keresgélésével 
és azoknak szerelmetes olvasgatásával. 

Mert a szívhátas székek mögötti falon függeszkedik a két régi kedvenc. 


Az alábbi kép tanúsága szerint ez a konyha internetezésre is alkalmatos


meg a "Csipkebogyó apartman" egyik ablaka is,


de erről nem hivatalos és csak futólagos az észlelés a Kopácsi Füves Portán.
Dúdoltató, kisimító, bátorító menedék a világ rejtett szögletében.


Ahol takarót kézzel varrnék és géppel sosem többé.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...