2011. december 16., péntek

Amikor

a baglyos faliképem elkészült, a férjem nagy komolyan rákérdezett, hogy tudom-e, tulajdonképpen ki is az a pápaszemes ott a közepén? Hát persze, vágtam rá, én vagyok. Egészen kicsi lány koromban kaptam anyutól egy pici tűzzománc medált, amit kincsként őriztem egészen addig, míg kamasszá cseperedett húgom rá nem tette a kezét. Évek teltek el közben, s csak néhány hónapja mertem tőle rákérdezni, megvan-e még. És ő, akinek általában nem sok fogalma van arról, éppen hol hánykolódnak a dolgai,  a legnagyobb meglepetésemre felment a szobájába és 3 perc múlva a kezembe nyomta. Itt várja hát, hogy a zsuzsus karláncomra üljön és mellettem maradjon végleg. 


Hogy mi köze van ehhez a sztorihoz a blogvilágnak? Egy másik bagoly kapcsán. Történt ugyanis, hogy a képeslapos játék okán kaptam egy emilt. Na jó, többet is, de ez egy nagyon különleges üzenet volt. Hír egy olyan emberről, akivel boldogult főiskolás koromban egy csoportba jártunk és akivel azóta sem találkoztunk. Rám talált, képzeljétek, így talált rám! Eszméletlenül jó, hogy van az olvasóim között egy ember, aki a való világban is ismer! 
Nem is duplán, hanem triplán számít ezáltal!

Jött tőle egy csomag (ez szintén kuriózum) és a Gabi által készített kincsek közt 
ki lapult nagy szerényen?


 Köszönöm, Gabi! Ünneppé varázsoltad a napjaim!

2 megjegyzés:

  1. Mind a két bagoly nagyon aranyos! Ez amit ajándékba kaptál olyan jó puha anyagból lehet! A kis unokámnak volt a bagoly a kedvenc állat figurája egészen 2 éves koráig, azóta autó minden mennyiségben!

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó baglyok... az én agyam is körülöttük forog...
    nagyon aranyos vagy, hogy aggodsz értem... meg vagyok hűlve és rengeteg a teendő... de igyekszem minél hamarabb jelentkezni... puszi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...